Hosszú az út! Válóperek jelzáloghitellel, vagyonmegosztások adósság elszámolással

2014 június 18. | Szerző:

Őszintén örömmel fogadtam a Kúria nyilvánosságra került állásfoglalását.

 

Egy út feléhez érkezett a jogkeresők tábora, de ez messze nem jelenti a fellélegzés idejét a nyáron. A kár gyorsan beállt, megoldása fél évtizedet késett, késik a mai napig.

 

Válóper, válás menete a sikeres válási mediáció esetében zökkenőmentes!

Válóper, válás menete a sikeres válási mediáció esetében zökkenőmentes!

 

Bár az álláspont adott a végrehajtások felgyorsítva zajlanak, míg a bíróságok lassan veszik fel a peres ügy fonalát.

 

Legfontosabb tanács, hogy ha bármilyen felszólító levél érkezik, haladéktalanul keressenek szakértőket, szakembereket a hivatalos egyezség előkészítése érdekében. Sajnos, a bírósági per ma  nehezen elkerülhető.

 

Íme a Kúria kiadott anyaga:

Devizahitelesek – A 2/2014. Polgári jogegységi határozat rendelkezõ része

 

1. A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható.
E rendelkezés tisztességtelensége csak akkor vizsgálható és állapítható meg, ha az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó (a továbbiakban: fogyasztó) számára annak tartalma a szerződéskötéskor – figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is – nem volt világos, nem volt érthető.
Ha a pénzügyi intézménytől kapott nem megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás elmaradása folytán a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az árfolyamkockázat nem valós, vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli, a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen, aminek következtében a szerződés részlegesen, vagy teljesen érvénytelen.

2. Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződéses rendelkezés akkor tisztességtelen, ha az nem felel meg a fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítási jog tisztességtelenségéről szóló 2/2012. (XII.10.) PK vélemény 6. pontjában felsorolt elveknek (egyértelmű és érthető megfogalmazás elve; tételes meghatározás elve; objektivitás elve; ténylegesség és arányosság elve; átláthatóság elve; felmondhatóság elve; szimmetria elve).

Ezen elvek alapján az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét szabályozó szerződéses rendelkezések akkor nem tisztességtelenek, ha azok a fogyasztó számára világosan és érthetően meghatározzák, hogy a hivatkozott PK véleménynek megfelelő ok-listában megjelölt körülmények változásai milyen módon és mértékben hatnak ki a fogyasztó fizetési kötelezettségére; egyben pedig lehetővé teszik annak ellenőrizhetőségét, hogy az egyoldalú szerződésmódosításra a szerződéses rendelkezések betartásával az arányosság, a ténylegesség és a szimmetria elvének érvényre juttatása mellett került-e sor.

3. A folyósításkor a pénzügyi intézmény által meghatározott vételi, a törlesztésekkor pedig az eladási árfolyamok (különnemű árfolyamok) alkalmazása tisztességtelen, mert ezekkel szemben nem áll a fogyasztónak közvetlenül nyújtott szolgáltatás, így az számára indokolatlan költséget jelent.. E rendelkezések azért is tisztességtelenek, mert alkalmazásuk gazdasági indoka a fogyasztó számára nem világos, nem érthető, nem átlátható. A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekben szereplő vételi és eladási árfolyamok, mint átszámítási árfolyamok helyett az Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyama válik a szerződés részévé a Ptk. 231. § (2) bekezdésében meghatározott diszpozitív törvényi rendelkezésre tekintettel, mindaddig, amíg kógens törvényi rendelkezés nem lépett azok helyébe.

A Kúria az EBH.2013.G.10. számon közzétett határozat elvi bírósági határozatként való fenntartását megszünteti.

Budapest, 2014. június 16.

A Kúria Sajtótitkársága

Nincs válóperes lexikon, minden eset más, de vannak szaktanácsadó irodák és okos válás!

2014 január 13. | Szerző:

Egyetérteni azokkal a piacon jelenlévő szakemberekkel tudunk, akik elismerik, a válás nem sablonos – emberek és életek vannak mögötte.

Válás előtt és válás után a körülményekben, személyi indíttatásokban nagy különbségek vannak.

Válóper specialistái, vagyonmegosztással foglalkozó szakértők ezekre a különbségekre jelentős figyelmet fordítanak.

Válás jeleinél már érdemes felkeresni a válási szaktanácsadó irodákat!

Válás jeleinél már érdemes felkeresni a válási szaktanácsadó irodákat!

Szinte már riasztó mértékű a válás sablonokban való megjelenítése népszerű oldalakon, holott az okos és nyugodt válás az egyediség, a körülmények sajátosságainak jó megismerésén múlik komoly mértékben.

Ezzel ellentétes esetben tartani lehet, hogy a válás kárai megerősödnek a válófelekben.

Éppen ezért egy válás előtti első lépés a válási szakértő mediátorokkal konzultáció, a válás feltételeinek és lehetőségeinek egyezségi szemléletű feldolgozása.

VITARENDEZÉS – JOGVITÁK

Itt a létrejött válási krízis konzultációja személyes, ténybeli körülményeket tekint át, eljárások közé illesztve a lehetséges egyezségi felhívást és kezdeményezéseket!

Határozott és a másik felet mélyen megérintő felhívás, csak a jól megismert tények, körülmények, indulatok tükrében állítható össze.

Ha a másik fél is megérzi a lényeges kezdeményezést, nagyobb hajlandósággal fog részt venni a válóperes specialisták mediátori eljárásaiban.

Elvált emberek a személyiségi jogok megsértéseivel szembesülnek – sérelem mediáció gyakorlatban

2014 január 10. | Szerző:

Az ügyfélbarát reálmediátor eljárás, az ügyfélhez szakmai és semleges vezető igazságügyi közvetítő az egyezség kialakulásában érdekeltek, akár a vitában álló felek.

Személyiségi jogok megsértése – valaha egymással bizalmas viszonyban lévők között – gyakran fordul elő, mint jogsérelmes jelenség.

Válás után közvetlenül az érzelmek még erősen munkálnak.

Sérelemdíj egyezségei jó és új megoldás a jogsértettek számára.

Sérelemdíj egyezségei jó és új megoldás a jogsértettek számára.

Személyiségi jogok sérelme esetén általában 1-2 mediátori üléssel az egyezség és a sérelemdíj mértéke kompromisszummal létrehozható.

Európai polgárságunk egyik előnye – a személyiségi jogok nehezen bizonyítható kárainak a jogkeresők számára előnyös új Ptk. szabályozása.

Európában, Magyarországon felek maguk választhatják a bírósági utat, vagy az igazságügyi közvetítő, egyezségi szakértő vezetésével a közöttük lefolytatott közvetítői eljárás szabályait.

Új Ptk. új szabályai találkoznak a sérelemdíj egyezségi mediáció esetében az ADR újszerű eszközrendszerével a jogkereső emberek előnyére.

Új PTK. – a gyakorlatban

Az ügyfélbarát reálmediátor eljárás a személyiségi jogok válás alatt, vagy válás utáni sérelmeinél, az ügyfélhez szakmai és semleges vezető igazságügyi közvetítő az egyezség kialakulásában érdekeltek, akár a vitában álló felek.

Személyiségi jogok sérelme esetén általában 1-2 mediátori üléssel az egyezség és a sérelemdíj mértéke kompromisszummal létrehozható.

A személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen

a) az élet, a testi épség és az egészség megsértése;

b) a személyes szabadság, a magánélet, a magánlakás megsértése;

c) a személy hátrányos megkülönböztetése;

d) a becsület és a jóhírnév megsértése;

e) a magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jog megsértése;

f) a névviseléshez való jog megsértése;

g) a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog megsértése. (2013. évi V. törvény)

Perek közben és perek előtt a sérelem egyezségi szakértő mediátor a vitarendezés szakértője az ügyfelek előnyére!

SÉRELEMDÍJ – EGYEZSÉGEK SZAKSZERŰEN

Igazságügyi közvetítői eljárás, vitarendező reálmediátor eljárás peres eljárás előtt, peres eljárás közben nagy mértékű előnyt hordoz magában a jogsértettek számára a jogkeresés folyamán a személyiségi jogok megsértései ügyeiben, sérelemdíj egyezségeiben.

forrás: ujptk.csapata.hu

Szakmai szemmel a jó válás a résztvevőkön múlik – szakértő a biztos támpont válóperben

2013 december 31. | Szerző:

Magyarországról, vagy Németországban élő magyaroktól, Londonban élő magyaroktól,  maguktól a válásra készülőktől, a válóperben érintettektől tudjuk:  “A válás, a válóper mindig nehéz döntés.”

Ez vagy tudatosul a válásban résztvevőben, vagy a tudatosításra szükség van.

 

Szakértői szemmel a jó válásnak feltételei és ú.n. titkai vannak, amelyek látszólag egyszerűek, élethelyzetekben azonban szinte alig kezelhetőek a felek részéről.

A válás, vagyonmegosztás, válóper egyik legfontosabb meghatározója a válásban résztvevők önmérséklete.

Válás és vagyonmegosztás bár az új Ptk. szemléletében szétválik egymástól már a közös megegyezéses válásnál – az életszerűség, az emberek valós viszonyaiban mégis szorosan összefonódik.

 

VÁLÓPER – SZAKMAI SZEMMEL

 

Mit is kell érteni a jó válás alatt?

Jó válásról a szakmai zsargon és a köznyelv akkor beszél, ha a válás csendesen, nyugodtan zajlik le, vagyonmegosztás és válás részletkérdései rövidebb idő alatt és egyezséggel kerül megállapodásra. Ehhez egy költségeiben csökkentett mértékű kiadásokat jelentő válási mediátori költség járul. Gyermekek központban, érdekeik megelőzik a szülők, válófelek önös érdekeit.

fotó

Sokan kerülnek külföldre válás előtt,

vagy válóper után!

 

Jó válás titkai közül 2013 év végén kiemelünk egyet-kettőt:

 

– Időben észlelt és válási specialistákkal feldolgozott válási jelek a házasságon belül!

– Gyermek érdekének előtérbe helyezése a szülők részéről a válás kialakulása nehéz időszakában!

– Szomszédok, barátok véleménye helyett a válás szakértőinek felkutatása, felkeresése a válás lehető legkorábbi időszakában!

– Vagyon és vagyonrészek tekintetében a szakértői vélemények elkészítése sok félreértésnek veszi elejét! (Látszólag működő cégek, termőföld stb.)

 

Irodánk munkatársai (Jogászok – Pszichológusok – Ügyvédek – Műszaki szakértők – Közgazdászok stb.) Magyarország több városában biztosítanak személyes találkozót a válás, válóper konkrét ügyeiben.

Év végén is aktuális ügyekkel hívható időpont egyeztetésre a 06-302-164-102 (10h-18h hétköznap) , vagy jelentkezhet időpontért e-mailben: ugyfelek@index.hu

Válás, válóper Magyarországon az egyik  legrégebbi válóperes specialista szakmai irodával!

 

Statisztikák és a vagyonmegosztás problémái

2013 december 9. | Szerző:

Bírósági perek előtti vitarendezés statisztikái csak egy-egy szakmai közösségben érhetőek el, mivel kibontakozó szakmai területről van szó.

Ezért tűnik hasznosnak saját tapasztalatokból megosztani párat az év vége felé.

December hónap a jogsérelmek kiújulásának időszaka az ünnepek érzelmi és gazdasági próbatételei miatt.

Év vége az önmagunkkal és problémáinkkal való szembesülés ideje.

Válóper a közösségi oldalon

Sokan érkeznek meg külföldről elért eredményeikkel (jövedelem stb.), azonban a fellazult családi kötelékek miatt decemberben a jogsérelmek, a változások várják Őket.

Több éves szakmai tapasztalat azt igazolja vissza, hogy a vagyoni viták, vagyoni perek szándéka megtöbbszöröződik a decemberi hónapban.

Válás első csalódásakor a szakértői józan gondolatokra szükség van.

Válás első csalódásakor a szakértői józan gondolatokra szükség van.

Hasonlóan a jogsérelmek megjelennek a kapcsolattartás gyermekkel, szülői felügyelet gyakorlása kérdésekben, szituációkban.

Vagyonmegosztás és válás apró titkai

Érdekes jelenség, hogy bár a személyes meghallgatásokon kiderül, hogy a válás, az elköltözés is gyakran megfogalmazódik a látszólag még együtt ünneplések alatt, azonban a válások jelentkezése már a tavaszra tehető át.

Szakemberként, szakíróként egyet tehetünk – állunk az Önök rendelkezésére 2013 év végén is!

 

Közös érdek – Jól működő bírósági pert kiváltó vitarendezési szakértői iroda

2013 december 8. | Szerző:

Valódi közös érdek a társadalom és az állampolgárok részéről a bírósági pereskedés csökkentése, a bírósági perek elhúzódásának csökkentése.

Ennek megfelelni képes, független bírósági per kiváltó vitarendezési szakértői irodák szolgálják ki a vállalkozások, a lakosság érdekeit és igényeit.

Első fontos feladat mindig az ismeretterjesztés, az eljárások közötti különbségek láttatása.

Magyarországon bírósági perek vitarendezésében veszünk részt több, mint 20 éve.

Bírósági perek kiváltása vitarendezési szakértői irodákban!

Bírósági perek kiváltása vitarendezési szakértői irodákban!

Fő feladatunk a bíróságon folyó perek helyettesítő és perlezáró mediátori eljárások lefolytatása elkülönülten a bíróság szervezetétől, szakmai függetlenséggel.

Ilyenek bírósági per kiváltását megvalósító mediátori eljárások, továbbá megalapozott bírósági per vitarendezésének előkészítés, bírósági per közbeni mediáció, aktuális perek tárgyalás előtti  lezárása.

Konzultációink és szakértői vélemények segítik az eljárások sikerét, segítik a vitarendezés alternatív módja melletti döntést, az ügyfél érdekének valódi érvényesülését.

A permentesítés, bírósági perlezárás, a bírósági tárgyalások szüneteltetése mediatori egyezség érdekében ma a bíróságok és ügyfelek közös érdeke a nagymértékű peres ügyszámra figyelemmel.

Per, ember, ügy – Eset és human zóna!

Pereskedés, vita, emberi ügyek - Eset és human zóna!

Tájékoztatás nem teljes körű! Részletes tájékoztatás a személyes első konzultáció alkalmain!

Perrel, vitával jelentkezés: 06-302-164-102 (10-18h)

Nézettség

  • Blog nézettsége: 45744

EMBER ÉS ESET – SZAKÍRÓ VEZETŐ GONDOLATAI

Részletes tájékoztatás személyesen!

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!