Mediáció több, mint divat – jogkeresők igazi lehetősége önmaguk kíméletére
2013 október 5. | Szerző: TEAM TIME Magyarország
Kiindulópont a mediáció jelen divatos helyzetében, hogy az Európai Unió törekszik a határon átnyúló jogviták rendezésének alternatív, bíróságot elkerülő, bíróságot nem terhelő intézményesített kiépítésére.
Ez tudatos jogpolitika, s egyben a migrációval élővé váló társadalmi igény. Aki jár Európa nagyvárosaiban , az tudja a túlformalizált bírósági eljárás jogsérelem esetén nehezen elérhető a tökéletes nyelvtudás nélkül.
Megállapíthatjuk, hogy az ADR egy az emberiséggel szinte egyidős jogvitarendezési módszer.
Bíróságot elkerülő, peren kívüli konfliktus és jogvita rendezés az ügyfelek kifejezett érdeke.
Németországban számos kritika övezi a bírósági közvetítés ott folytatott gyakorlatát, e kritikák Magyarországon is helytállóak.
Ügyfél érdekében a bírósági per kiváltása, a bírósági eljárás elkerülése áll. Ez vezet költségek megtakarításához és gyorsabb szabaduláshoz a jogvitás élethelyzetből.
Magyarországon számos szakmai iskola jött létre, közöttük az általam és munkatársaim által 5 év alatt kidolgozott és kifejezetten magyarországi ügyek tapasztalataira felépülő reálmediáció, szlogenje a ” reális egyezségek szakértői megoldása”.
Ügyfél szempontból óriási előny a bíróságok intézményein kívüli, tényekkel, érzelmekkel együttesen dolgozó eljárás, amelynek a vége egy korrekt és vállalásaiban, teljesítési elkötelezettségében erős egyezségi okirat.
Számos bíróságon született egyezséget szegnek meg maguk a felek – ez mutatja, hogy csak a tényleg kidolgozott egyezség vezet tartós eredményekhez.
Vitarendezés jogvitákban az élet minden területén
2013 június 15. | Szerző: TEAM TIME Magyarország
Vitarendezés függetlenséget és szakértelmet kíván a vita témakörében. Egy pártatlan és szaktudással rendelkező mérnök, közgazdasági végzettségű szakember sikeres mediátor lehet, ahogy a legkülönbözőbb hazai példák is ezt visszaigazolják.
Lényege a jogvitarendezés során az ügyfelek számára a könnyebb joghoz való hozzáférés, megőrizve a pártatlanság és függetlenség helyzetét a szakmai időráfordítás és munkaráfordítás megtartásával.
Jogvitarendezés színes módszertannal, önálló iskolákkal széles Európában.
Minden mediációs eljárás nem azonos eredményt hoz különböző tagállamok lakosságánál, üzleti életében.
Nemzeti jogszabályok kidolgozása közben éppen Magyarországon távolodik el a bírósági közvetítés túlhangsúlyozásával és a tisztességes versenyhez való jog félreértelmezésével az alternatív vitarendezés szellemiségétől legjobban.
Magyarországon az ügyfelek és a praxis tapasztalata alakította ki a reálmediáció módszertanát és iskoláját munkánkon keresztül.
Magyar viszonyok és nemzeti hagyományok, értékek együtt biztosítják a kizárólag független és pártatlan reálmediáció hatékony működését a jogviták rendezésekor.
Alternatív vitarendezés általános keretében a reálmediáció a gazdasági, családi jogviták hatékony rendezését, tényleges megoldásként a reális egyezséget tűzi ki célul a Zöld könyv ajánlásaival összhangban.
Határon átnyúló jogvitarendezés – nemzetközi házasságok ügyei
Különösen a családot, gyermeket érintő jogvitákban a tekintéllyel rendelkező, elismert mediátor műhelyek lehetnek hatékonyak függetlenségben államtól, bíróságoktól a szabad piaci verseny feltételei között.
Nyár a válás, gyermektartásdíj viták időszaka
2013 június 9. | Szerző: TEAM TIME Magyarország
Bíróságok ügyteher csökkentése nem látszik a munkanapok ügyfél tapasztalataiban.
Gyermektartásdíj követelése a nyáron történő változások miatt felerősödik, a bírósághoz fordulás helyett azonban itt a mediáció, a sikeres egyezség válási mediáció, reálmediáció keretében nagyon sikeres lehet.
A CSjt.68.§ rendelkezik arról, hogy tartásdíj, tartási követelés a vonatkozó kereset beadásának időpontjától számított 6 hónapig visszamenőlegesen követelhető, illetőleg a jövőre nézve érvényesíthető.
Bírósági keresetlevél benyújtását kifejezetten érdemes már törvénnyel biztosított igazságügyi közvetítéssel megelőzni, a reálmediáció reális egyezségét a másik fél szívesebben és pontosabban tartja be – ez a gyermek érdeke!
EMV ELSŐ MAGYAR VÁLÁSI INTÉZET
Meg kell jegyezni, hogy van mód a végrehajtási lappal kapcsolatban bírósághoz fordulni.
Vht.211.§ Ha a bíróság a végrehajtási lapot a törvény megsértésével állította ki,akkor a végrehajtási lapot vissza kell vonnia.
Nyári időszakban az iskolai váltások, munkahelyi váltások, kapcsolattartás problémái a gyermektartásdíj perek megerősödését hozza a szakmai és piaci tapasztalatok szerint!
VÁLÁSOK NEMZETKÖZI GYAKORLATTAL
Kerüljék a bíróságokat a gyermekkel kapcsolatos vitákkal, a bíróság helyett a reálmediáció egyezségei adhatnak tartós megoldást a gyermekkel összefüggő volt házastársak közötti jogvitákban!
Ha válás van kilátásban, nyugodt válóperek
2013 május 18. | Szerző: TEAM TIME Magyarország
Nehéz elfogadni, de felismerni is, hogy egy házasság, egy szerelem véget ér.
A bizonytalanság időszakában irodánk szakértői oldala a válás, a válóper nyugodt és reális egyezségekre épülő lezajlását mutatja be a megoldás alternatíváival.
Válás bizonyossága gyerekkel, hitellel, félig megépített ingatlannal az élet nagy megpróbáltatása.
Természetesen a biztosnak hitt, rendezett család illúziójának megtörése sem könnyen elviselhető.
Első teendők, ha a válás gondolata megfogalmazódik:
Egyezségi szakértő, reálmediátor helyzetértékelése egy részletekbe menő válási permegelőző szakértői konzultáción. A reálmediátor sohasem bírósági per pártján áll.
Közös helyzetértékelés a következő feladatokat is megadja a válásra kényszerülőnek, a válást megfontolónak.
Nyugodt válás, higgadt válóper lehetőleg egyezséggel történik:
Első a gyermek, utána a közös utolsó lakás használata, majd a vagyonmérleg részletei. Egy részletes vagyonmérleg a válást önmagában segíti döntéseiben.
Vagyonról, gyermekelhelyezésről a megromlott házasságban vitázni gyakorlatilag céltalan és ront az egyezség esélyein.
Őszintén, nyíltan megmondani álláspontunkat a válás mediáció tárgyalási alkalmain szakértő jelenlétében viszont lényeges, megoldást segíti, készíti elő.
Boldog és Sikeres Új Évet minden látogatónak, érdeklődőnek!
2013 január 1. | Szerző: TEAM TIME Magyarország
Köszönettel tartozom kollégáimmal együtt azért a sok figyelemért, amellyel Önök követik gondolatainkat, s bízom benne odafigyelnek a tanácsainkra!
2013 egy bonyolult év a családok, párok életében, mivel újabb közel 300 új törvényt fogadtak el a magyar parlamentben, melyek megismerésére senkiknek sem volt módja a meglévő feladatai mellett.
Nehezíti a tájékozódást, hogy ezek egy része felesleges bürokratikus előírás, további időt, pénzt rabolva el a hasznos tanulástól, munkától, vagy munkakereséstől!
Régi ismerőseink, olvasóink tudják Mi a TFKKE módszertan magyar tapasztalataira építve a hatékony, gyors és ügyfél és ügykímélő megoldásokat állítjuk össze a személyes konzultációkon!
SZAKÉRTŐK-BÍRÓSÁGI PEREK-VITÁS ÜGYEK
Munkanapokon folyamatos bejelentkezés:06-302-164-102 (9h-19h)
Ha peres ügyük, jogvitájuk nem tűr halogatást kerüljék az ingyenesnek kikiáltott tanácsadásokat, mert a komoly felkészültséget igénylő konzultációknak valójában ára van, méltányosan ez jellemzően 10.000Ft-50.000Ft.
Rengeteg új jogszabály az önök ügyeiben is előkészületet és ráfordított időt igényel a sablonos és semmitmondó esetleges ingyenes ügyféltoborzás helyett!
Nincs drágább dolog, mint az ügyfél által egyedül beadott és elvesztett per I. fokon!
Bejelentkezésüket folyamatosan fogadjuk 2013 év első hónapjában is Budapest belvárosában és esetleges vidéki, vagy külföldi helyszíneken!
peregyezseg-orszagos@vipmail.hu ugyek.perek@index.hu
Boldog és Sikeres Új Évet minden látogatónak, érdeklődőnek!




Válás a családok próbatétele
2013 november 21. | Szerző: TEAM TIME Magyarország
Az állampolgárok egymás iránti felelőssége és tisztelete fejeződik ki a bírósági per elkerülését és kiváltását biztosító mediációban.
Jelentősége a családok nagy próbatételénél a válásnál, válópernél még nagyobb, mint mondjuk a föld tulajdonlása körüli vitákban.
Válás, válóper nyomot hagy a felnőttben “másokká válunk a válás után” és nyomot hagy a gyermekekben.
Sokszínüek a párkapcsolatok, a házasságok éppen ezért a független, a válás és vagyonmegosztás válóperes motivumait és kommunikációját jól ismerő válási szakértőkre, válási mediátorokra sokféle szolgáltatásként van szükség.
Válás előkészítése szakértelemmel fájdalomtól mentesebb
Befolyásolja a válás alakulását az indulatok felhalmozódása, vagy a történtek iránt érzett bűntudat.
Minden kezdet valóban nehéz – ez a válóperes irányba megtett első döntésekre mindenképpen helytálló.
Válóper előtt kerülni érdemes a bíróságokat, a válóperes “mindenáron pereskedni akaró rokonokat, helyette a párbeszédet középpontban helyezett válási egyezségi szakértő semleges és jogvitarendező tanácsadása után a szakértőkkel közösen kell továbblépni a válási mediáció eszköztárával.
Van amikor ez lehetetlen, akkor a válás részleteiben kell törekedni az álláspontok tisztázására, legalább a főbb kérdésekben részlet egyezségekre.
VÁLÁS – VÁLÓPER
Ott billenhet el a mediációban a végleges és átfogó megegyezési hajlandóság kérdése, amikor a legfontosabb vitatott kérdéseknél legalább a szakértők és adatok elfogadása mindkét oldalról megtörténik.
Erre lehetőséget a válási szakértő mediációra való kezdeményezése és hivatalos felhívása biztosíthat.
Oldal ajánlása emailben
X