Vagyonmegosztás egyezséggel – válás egyszerűen

2013 május 20. | Szerző:

Van egy alapgondolat, amely több ezer ügyféllel való találkozás után fogalmazódott meg kollégáimban és irodánkban:

Válás okosan, vagyonmegosztás higgadtan – válóper egyszerűen!  Ez tulajdonképpen a szakértői reálmediáció vezérmondata a válás, vagyonmegosztás ügycsoportban.

Komolyan kell venni a válás előjeleit, a vagyonmegosztásra felkészülni elsősorban a szakértői munkával, szakértői tanácsadással lehet.

Jelentős a jól felismert válás előjeleknél a házasságon belüli egyezségek, a házasságon belüli reálmediáció lehetősége.

Ha már a játszótéren is fagyos a szülők viszonya...

Válás nem a bírósági per beadásával kezdődik el – jó esetben.

ELSŐ MAGYAR VÁLÁSI INTÉZET – MÉLTÁNYOS EGYEZSÉGEK SZAKÉRTŐI ALIRODÁJA

 Lényeges, hogy a válást felismerni nem a válóper közben lehet csak, hanem annak saját jelei vannak. Kiemelhető ezek közül a másik tisztelete, az emberi gyöngédség teljes hiánya.

Válás jeleinek feltűnése, a válás okai közötti áttekintést teszi szükségessé – min lehet változtatni a családon belüli egyezségekkel a reálmediáció szakértőivel, s min nem lehet változtatni.

Egyedül nehéz a válás jeleinek felismerése idején – ekkor kell a nem a bírósági perre öszpontosító szakértőket, az egyezségi reálmediátorokat megkeresni.

 Egy felkészült szakértő mediátor pontosan ismeri a bírósági gyakorlatot válásnál, de az egyezség áll a szakmai munka központjában.

 Eltér ez a mediátori  szemlélet a bíróktól, ügyvédektől – ez az ügyfelek érdekének szakértői szemlélete!

 REÁLMEDIÁCIÓ EGYEZSÉG VÁLÁSKOR  UTÁNI MEGVÁLTOZOTT INGATLAN TULAJDONJOGOK SZERZŐDÉSEI

 Egy részletes szakértői konzultáció az egyezség esélyét nagyban növeli, de szolgálja egy későbbi válóper átgondolását is!

Válás elindítása nem a tárgyalóteremben kezdődik

2013 április 28. | Szerző:

Válás legyen az első alkalommal, vagy sokadik alkalom összességében megviseli a résztvevőket – egészen érthető okból és módon.

Válás okai meghatározzák a válás folyamatát, a válás lehetséges menetét.

Magunk részéről két nagy a praxis gyakorlatában jól szétválasztható szakaszt megkülönböztetünk.

1. Tárgyalásig vezető út a válás belső meggondolásától.

2.Első tárgyalás után a vagyonmegosztás teljes lezárultáig.

Valójában sok apróbb szakaszolás lehetséges, de döntő különbség van az első szakasz és a második szakasz között.

Erdélyben a mediáció előbbre tart a független mediátorok munkájával, a jogi szabályozás okosabb kialakításával!

Válás elindítása nem a tárgyalóteremben történik meg, a válás gyors és kíméletes lefolytatása az első szakaszban nagyobb eséllyel bír.

Bíróságon a bizonyítások közben, az ügyvédi nyilatkozatok közben új sérülésekkel “gazdagodnak” a felek.

Magyarországon az általunk kidolgozott RM reálmediáció lényege, hogy a több ezer személyes meghallgatásra, feldolgozott válási szituációra épül fel jól ismerve a szakmai trendeket, hazánkban még használható irányzatokat.

VÁLÁS – SZAKÉRTELEM – VITARENDEZŐ ELJÁRÁS

Ügyvédi gyakorlat és bírósági tárgyalótermi ismeretek ötvözése a felek kommunikációs ismertetőivel, szakmai nézőpontokkal segíti a reálmediációban résztvevő válófelek sikerét az egyezségre!

Gyors válás a RM reálmediáció eljárásában egy-két alkalommal reális egyezséggel zárulhat, szemben a 6-7 évig is kitartó bírósági válóperekkel. Erre nem ritka a példa.

Ha válás megfogalmazódik – velünk letisztultan válhat el, sallangok nélkül!

 

Per, ember, ügy – Eset és human zóna!

Pereskedés, vita, emberi ügyek - Eset és human zóna!

Tájékoztatás nem teljes körű! Részletes tájékoztatás a személyes első konzultáció alkalmain!

Perrel, vitával jelentkezés: 06-302-164-102 (10-18h)

Nézettség

  • Blog nézettsége: 45744

EMBER ÉS ESET – SZAKÍRÓ VEZETŐ GONDOLATAI

Részletes tájékoztatás személyesen!

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!