Hagyatéki követelések – Örökösök megoldása a jó hagyaték előtti egyezség szakértőkkel

2014 április 15. | Szerző:

Túljutott a magyar  jogi gyakorlat azon a ponton, hogy csak az élők kerülhetnek aránytalan követelések csapdájába.

Egyre nő a gépjármű-szerződések és hitelek, illetve ingatlan devizahitelek miatti erősen terhelt örökségek száma.

Tapasztalataink szerint a pénzintézetek érdemi és főként semleges közvetítői eljárásokban csak részben aktívak. Semmiképpen nem az elvárható módon és elvárható intenzitással.

 

PEREK ELKERÜLÉSE – PEREK LEZÁRÁSA

 

Ennek megváltoztatása a magyar ügyfelek számára kiemelt jelentőségű.

Hazai adósságállomány növekedése már az örökösök számára is jogi csapdát jelent.

Örökség első csalódásakor a szakértői józan gondolatokra szükség van.

Örökség első csalódásakor a szakértői józan gondolatokra szükség van.

Ezért szakmai véleményünk és gyakorlatunk a hagyaték előtti egyezségek létrehozása.

Képzett mediátor szakemberek az örökösök között akár több hónap alatt, de a legracionálisabb és legjózanabb hagyatékkal összefüggő egyezségeket segítik elő.

 

Mit akarunk elérni?         Milyen jogok és kötelezettségek kerülnének meghatározásra a szándékok szerint?

 

Az új Ptk. az örökösök számára részben átalakított feltételeket biztosít, a halál után az örökösök mediátori egyezségeinek  nagyobb lett a jelentősége a költségek és idő spórolás vonatkozásában.

Örökösök számára a jelenleg rendezetlen gépjármű devizahiteles ügyek, ingatlan devizahiteles ügyek jelentenek igazi jogi csapdát.

 

Hagyatéki követelések – örökösök közötti egyezségek

 

Kifejezetten jogvitára alkalmasak a gépjárművek devizahiteleivel összefüggő követelések, amelyek mértékükben messze meghaladják a gépjármű értékét, igen gyakran alakilag érvénytelen szerződés után zaklatják a követeléssel az adósokat, halál után az örök várományosokat.

Örökösök pereinek megelőzése, hagyatéki adósságok egyezségei irodánk szakmai specialitásai közé tartoznak.

 

Per, ember, ügy – Eset és human zóna!

Pereskedés, vita, emberi ügyek - Eset és human zóna!

Tájékoztatás nem teljes körű! Részletes tájékoztatás a személyes első konzultáció alkalmain!

Perrel, vitával jelentkezés: 06-302-164-102 (10-18h)

Nézettség

  • Blog nézettsége: 45744

EMBER ÉS ESET – SZAKÍRÓ VEZETŐ GONDOLATAI

Részletes tájékoztatás személyesen!

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!